Alkotmánybírósági indítvány az egyházügyi törvény egyes rendelkezései miatt

13 08 2012

Az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint több ponton is ellentétesek a hatalommegosztás elvével, a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint jogorvoslathoz való joggal az egyházak elismerését szabályozó törvényi rendelkezések. Szabó Máté több vallási szervezet kezdeményezésének elemzése után az Alkotmánybírósághoz fordult.

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény elődjét az Alkotmánybíróság közjogi érvénytelenségre hivatkozva 2011. december 19-én megsemmisítette. Az Országgyűlés ezt követően december 30-án fogadta el az új szabályozást, amely 2012. január 1-jén hatályba is lépett. Az ombudsman azonban Alaptörvény-ellenesnek találta a rendelkezések között azt, amely – a hatalmi ágak megosztásának alkotmányos alapelvét kikezdve – az Országgyűlés egyedi és megfellebbezhetetlen döntésétől teszi függővé az egyházi státusz megadását.

A vallásszabadsággal való szoros kapcsolat elengedhetetlenné teszi, hogy az egyház elismerésével, az egyházi státusz megadásával kapcsolatos döntés feleljen meg az alapjogokkal szemben támasztott összes garanciális követelménynek. Ha az egyházi státusz megadásánál a döntéshozót mérlegelési jog illeti meg, akkor törvényben kell szabályozni a mérlegelés szempontjait. Az ilyen elvek, rendelkezések hiányoznak a törvényből, és ez a döntéshozatalt politikai alkuk tárgyává teheti. Szükség lenne továbbá az elutasító döntés megindokolására is, de a törvény ebben az esetben sem ír elő indokolási kötelezettséget. Így nem tudhatjuk meg, mi az elutasítás alapja – állapította meg Szabó Máté. Az egyházi státuszról hozott döntéssel szemben pedig mindenképpen jogorvoslatot kell biztosítani és ez is hiányzik a jelenlegi szabályozásból.

A törvény ugyan meghatározza, hogy milyen feltételek fennállása esetén lehet kérelmezni az egyházi státuszt, a feltételeket teljesítő szervezeteknek azonban nem biztosít alanyi jogot ahhoz, hogy el is ismerjék őket egyházként. Az egyházi státusszal kapcsolatban ugyanis az Országgyűlés diszkrecionális jogkörben, azaz szabad mérlegelés alapján hozza meg a döntését, azt nem köteles indokolni és nem biztosított olyan jogorvoslati eszköz sem, amely az Alaptörvény értelmében annak minősülhetne.

Az ombudsman hangsúlyozza: az Országgyűlés Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, amelyből következően az Országgyűlés olyan politikai fórum, amelynek elsődleges szerepe a törvényhozás, továbbá az Alaptörvényen és törvényen alapuló más politikai döntések meghozatala. A hatalmi ágak elválasztásának elve alapján az Országgyűlés nem láthat el olyan feladatot, amelynek során ad hoc jellegű, megfelelő alkotmányos garanciákat nélkülöző politikai döntést hoz az alapvető állampolgári jogok tekintetében.

Az indítvány a http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201202784Ai.rtf oldalon olvasható.

Forrás: Alapvető jogok biztosa





HUNGARY: The Ombudsman turned to the Constitutional Court because of the provisions of the Law on Churches

13 08 2012

BUDAPEST, August 13, 2012 – According to the opinion of the Commissioner for Fundamental Rights the legal provisions regulating the recognition of churches are in contrary to the principle of separation of power, to the right to fair procedure and to the right to legal remedy. After analysing the initiatives of many religious organisations Szabó Máté turned to the Constitutional Court.

The Ombudsman finds the provision contrary to the Fundamental Law, which not considering the constitutional principle of separation of power among government branches allows the Parliament to decide by itself and  on church status recognition without the right to an appeal.

The close relation to freedom of religion makes it indispensable that the decision on the recognition of the church, on rendering the religious status meets all guarantees protecting fundamental rights. If it is at the discretion of the decision-maker to give the religious status, then the aspects of deliberation have to be regulated by Act. The Act lacks such principles and provisions. The refusal should be reasoned, but the Act also lacks the requirement of reasoning in case of refusal. Thus we would never learn the reason of the refusal – stated Szabó Máté. Legal remedy has to be guaranteed against the decision on church status and the current regulation lacks it.

The Ombudsman emphasises that on the basis of the principle of separation of power the Parliament cannot exercise tasks, during which it makes political decisions affecting fundamental civil rights without having appropriate constitutional guarantees.

Source: Hungarian Commissioner for Fundamental Rights








%d bloggers like this: